Szia!
Sajnos az elmúlt időszakban nem voltam túl aktív a hírlevelet és a YouTube csatornát illetően se. Ennek több oka van, az egyik lesz a mai levelemnek a fő témája.
Év elején végeztem az egyetemen, végre sikerült lediplomázni, és egyetlen egy kérdést kellett megválaszolnom:
Oké, de hogyan tovább?
Tavalyi évben az egyik legnagyobb célom az volt, hogy keressek többet, dolgoztam programozóként, csináltam a YouTube csatornát, dolgoztam részmunkaidőben a Nexonál, ezzel sikerült heti 70-80 óra munkával keresnem 800-900 ezer forintot novemberre.
Emellett pedig egyetemen szakdolgozat, utolsó vizsgák és államvizsga…
Nem meglepetés, ha azt mondom, hogy a 2024-es évet egy kisebb mentális összeomlással kezdtem.
Ezen az se segített, hogy relatíve sok produktivitás tematikájú csatornát, hírlevelet követek, ahol rendre megjelentek az “új év, új szokások, új projektek…” gondolatok, miközben én az eddigi szintet se tudtam tartani.
Ha kicsit olvas valaki IT munkaerőpiaccal kapcsolatban, akkor azt is tudja, hogy most romokban a piac, 55 helyre jelentkeztem, abból 5 első körös interjúm és 1 második körös interjúm volt.
Végül az volt a szerencsém, hogy a Nexónál meg tudtuk oldani, hogy felvegyenek teljes munkaidőbe (erről majd élménybeszámoló májusban!).
Nézzük viszont a mai levél fő témáját:
Valóban produktívabbak vagyunk, ha többet dolgozunk?
A héten hallgattam egy podcast részt Chris Williamson és Cal Newporttól, akik a munka-élet egyensúlyról és a produktivitás helyzetéről beszéltek.
A produktivitással az a fő probléma, hogy nagyon nem is tudjuk meghatározni, hogy mi a célunk vele.
Az 1950-es évek előtt főként fizikai munkát végeztek az átlag emberek, ott könnyen érthető volt, hogy aznapra mi a feladat. A produktivitás az volt, hogy gyorsabban készüljön el egy termék, többet gyártsanak belőle, stb.
A szellemi munka megjelenésével viszont nehéz volt meghatározni, hogy ilyen környezetben mi a produktivitás. Ezen pedig a covid és az otthoni munkavégzés sem segített.
Sokan úgy gondolják, hogy ha már a számítógép előtt ülnek és nézegetik a leveleiket, az már munka és produktívak. Rengeteg olyan tevékenységet tudunk végezni, amivel azt érezzük, hogy csinálunk valamit, de az effektív értéke elenyésző az adott feladatnak.
Személyes példának hoznám, hogy a Nexonál influenszer marketinggel foglalkozunk és rendszeresen kell riportálni különböző partnerek átlag megtekintéseit, kommenteket, stb. Ezeket csinálhatjuk manuálisan, eltölthetünk a kiszámolásukkal órákat (60-70 tartalomgyártó partner van csak az én régiómban), vagy készíthetünk automatizációkat, ami máris feleslegessé teszi a több órányi “munkát”, amit eddig ezzel töltöttünk.
A képen egy Google Táblázat van, amihez írtam egy szkriptet, ami kigyűjt számunkra minden fontos mutatószámot, amivel eddig órákat bajlódtunk minden hónapban.
A példa lényege az, hogy lehet sokáig azt hisszük, hogy valami valóban munka, amíg rá nem jövünk, hogy sok időt töltünk vele teljesen feleslegesen.
A másik probléma az, hogy szellemi munkánál mindig találunk új feladatokat. Napi 8 órát és napi 12 órát is ki tudunk tölteni feladatokkal.
Innentől pedig könnyen belefuthatunk egy spirálba, hogy egyre többet és többet akarunk elérni 8 óra alatt. Ez pedig hosszútávon egyenes út a kiégésre.
Cal Newport legújabb könyve a “lassú produktivitásról” szól. Ennek a lénye pont az, hogy nem kötelező elsietni és mihamarabb elérni a dolgokat. A cél a mentális egészségünk megérzése és ez nem egyenlő a halogatással.
Gondoljunk például a sikeres írókra. Általában 1-2 év alatt írnak meg egy könyvet, viszont simán lehetséges, hogy 6 havonta is képesek lennének rá, de hosszútávon nagy valószínűséggel elvesztenék az írás iránti szenvedélyüket.
Az ember nem alkalmas arra, hogy folyamatosan ugyanolyan intenzitással teljesítsen. Vannak intenzívebb és mérsékeltebb időszakok. Ezek pedig bármilyen időtávon igazak. Napon belül is lehet, hogy mi délelőtt vagyunk hatékonyabbak, délután pedig már kevésbé intenzív feladatokat végzünk.
A hétköznapokban én gyakran érzem azt, hogy a világ rohan, a közösségi médiában is látjuk, hogy mi minden történik és olyan, mintha “lemaradnánk” az életről.
Körbe kell utaznom a világot 30 éves koromra, saját házat venni, családot alapítani, a karrieremben elérni egy kiemelkedő szintet és még sorolhatnánk azokat a célokat, amiket úgy érezzük, hogy a társadalom/közösségi média állított nekünk.
A levelem végére azt a tanácsot tudom adni, amit én is fogok csinálni. A következő pár napban elgondolkozom azon, hogy valóban fontosak-e azok a dolgok, amik bekerülnek a naptáramba és hogy ezek hogyan befolyásolják az életem többi területét.
A túlzott munka befolyással van a párkapcsolati életemre, edzésre és igazából minden másra, ami hosszútávon további stresszt okoz.
Ez a hírlevél szintén fontos számomra. Úgy gondolom, hogy az írás mindenkinek segít, hogy összeszedje a gondolatait, emellett a mai rohanó világban egy értékes “rituálé”, amikor az ember megáll és elgondolkozik azon, hogy mit gondol a dolgokról, merre halad az élete.
További szép hetet kívánok!
Üdv,
Ádám